12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Hanna belépett a kis helyiségbe. Fodor kisasszony a székén ült.

 

 

 

 

 

 

 

 - Jó, hogy nem vacsorára állít be! - mondta a nevelőnő megvetően.

 

 

 

 

 

 

 

 - Elnézést kérek!

 

 

 

 

 

 

 

 A nő nem reagált.

 

 

 

 

 

 

 

 - Na mit állsz már ott te szerencsétlen?! - kiálltott a boszorkány a megszeppent kislányra - Ott van a szabó!

 

 

 

 

 

 

 

Hanna eddig észre se vette a szegényes öltözetben lévő öreg szabócskát. A szabó felélt, és Hanna oda ment hozzá. Az öregember csontos ujjaival lemérte Hanna méretét.

 

 

 

 

 

 

 

- Holnapra meglesz! - igérte meg a töpörödött emberke - Viszont látásra! - köszönt el a szabó és kiment a szobából.

 

 

 

 

 

 

 

- Viszont látásra! - Hanna elköszönt a nőtől és nyitotta az ajtót

 

 

 

 

 

 

 

- Hova mész? - kérdezte a nő hátborzongató hangon.

 

 

 

 

 

 

 

- Hát vissza a szobámba.

 

 

 

 

 

 

 

- Ne siess úgy. A konyhás néni lent vár az ebédlőben. Szegény egyedül nem tud annyi tájért elmosni! -  tettetett sajnálat egészen jól sikerült.

 

 

 

 

 

 

 

- Máris megyek! - mondta Hanna unottan.

 

 

 

 

 

 

 

- Én is úgy gondoltam.

 

 

 

 

 

 

 

Hanna nem sietett a lépcsőn. Minek? gondolta magában. De a lépcsők se tartanak örökre. Hanna bekopogott a konyha anytaján. A nagydarap konyhás néni rávillantotta Hannára a hiányos fogsorát.

 

 

 

 

 

 

 

- Na mi van szépség jöttél takarítani? - kérdezte rekedtes, mély hangján a nő.

 

 

 

 

 

 

 

Hanna nem vette a fáratságot hogy mondjon egy igent, csak a fejével biccentett egyet.

 

 

 

 

 

 

 

- Na nem kell az ajtóban állni, a tányérok nem fogják elmosni magukat.

 

 

 

 

 

 

 

Hanna odament az ajtalra állított dézsához és megfogta a mellette lévő rongyot és szép komótosan elkezdett mosogatni.

 

 

 

 

 

 

 

- Ha igy haladtsz akkor holnap estére se leszel kész - mondta a konyhás.

 

 

 

 

 

 

 

Hanna vett egy mély levegőt és elszámolt magába háromig, hogy egy kicsit lehiggadjon, és nehogy lekiabálja a mindenbe beletötő nőt. Egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsolt.

 

 

 

 

 

 

 

- Ha kész van a kisasszony akkor elkészítheti az ebédet - szólt oda gúnyos hangon Hannának - De kész legyen mire visszaérek! - és becsapta maga után az ajtót.

 

 

 

 

 

 

 

A kislány gyorsan kész lett a mosogatással. Körbe nézett hogy mi van még az ajtalon. Egy nagy valamiben, moslékszerű lötty, tálak, kanalak, és egy ocska merőkanál. Hanna arcán fintor futott végig. Undorodva megfogta a merőkanalat és egy tálat. Belemerítette a levesnek mondott valamibe a merőkanalat. Mikor beleöntötte a tálba látta, hogy pár répa és borsó is uszkál benne, és még sok apró valami, amikor Hanna nem tudta eldönteni, hogy mi. A kislány csak merte és mertte a tányérokba az ennivalót. Akkor már értem miért ilyen hideg mindig az étel. Ez a banya egy órával előbb kiszedi gondolkodott közber Hanna. Végül az utolsó tányért is letette, és mikor le akart ölni a három lábú kis székre benyitott a konyhás néni. Ez biztos valahonnan figyelt, hogy egy másodpercre se tudjak leülni gondolta mérgesen Hanna.

 

 

 

 

 

 

 

- Na mi van ilyen gyorsan elfáradt a kisasszony, máris le akar ülni? - mondta szemrehányoan a kövér asszony.

 

 

 

 

 

 

 

- Még kell valamit segíteni asszonyom. Én ugy láttam már mindent megcsináltam - mondta Hanna és nagyra nyitotta a szemeit.

 

 

 

 

 

 

 

- Szerinted minek van itt a sakorba egy felmosórongy és egy söprő?

 

 

 

 

 

 

 

- Máris csinálom!

 

 

 

 

 

 

 

- De csillogjon!

 

 

 

 

 

 

 

A kislány megfogta a söprőt, és elkozdte a koszos padlót tisztítgatni. A sötét kis helyiséget egy kis ablak világította be, aminek az alsó rész a földel volt párhuzamos. A déli nap boldogan ragyogott be az ablakocskán. Mikor Hanna végzett a söprögetéssel, megfogta a rongyot és egy vödröt ami régen barna színű volt, de már belepte a kosz. Már volt benne víz. A lány belemártotta a vizbe a ruhadarabos és elkezdte sikálni a padlózatot. Mikor már az utalsó saroknál volt, kintről beszűrődő gyerekhangokat hallott. Felemelkedett, hogy kimenjen a konyhából és megkeresse a konyhást. De mikor le akarta nyomni a kilincset, de valaki megelőzte. A konyhásnő nézett vissza rá.

 

 

 

- Hová sietsz, angyalom? - kérdezte tettetett szomorúsággal a hangjában a nő - Hát azt akarod, hogy ezt a sok ételt egyedül osszam ki?

 

 

 

Hanna megfordult, de elötte egy gyilkos pillantást vetett a kövér asszonyra, aki egy elégedett mosollyal viszonozta azt. A kislány megfogott két tálat és a kiadó pultra ragta öket. Akkor már állt ott pár lány. Hanna gyorsan rakosgatta a tálakat. Egyszer gondolt egyet és elejtett egy tányért.

 

 

 

- Upsz! - mondta megjátszott sajnálattal.

 

 

 

- Hát ezzel csak megadnak tettél rosszat - mondta oda se fordulva a nő - Mert ha ezzel nekem akartál ártani akkor nem jött össze, mert úgyis te fogot feltakarítani, és mivel ez rongálással egyenlő, megyünk fel a felügyelőasszonyhoz. Hanna lehajtotta a felét. Hagyta, hogy a dagadt nő vezesse felfelé a lépcsőn. Mikor felértek az alaksorból a nő végigvezette a hosszú folyosón. Aztán bement Hannával Fodor kisasszonyhoz.

 

- Jónapt asszonyom! Ez itt - rámutattott Hannára - leejtett egy tányért.

 

- Ó már megint te vagy azt? Úgy látszik, hogy a szüleid nem tanítottak meg fegyelemre.

 

Itt a kislánynak ökölbe szorult a keze. A nő folytatta:

 

- Amig ebbe az intézmélybe vagy addig, itt nekem kell engedelmeskedned, és nem szabad hibáznod! Megérdetted? - emelte fel a hangját a fiatalnő.

 

- Igen - paszírozta ki magából a lány.

 

- Akkor úgy is legyen. Majd ha kiosztottad a fiúknak is az ételt, akkor gyere fel és akkor megmondom a büntetésedet - intett egyet a kezével, hogy nem akar többet mondani, és Hanna elmehet.
Hanna megfordult, elköszönt és kiment az ajtón. Mikor leért az ebédlőbe már nagy tolongás volt mert a konyhás ki nem osztotta volna Hanna helyett. Mindenki kiabált. Hanna gyorsan beszaladt. Megfogodt két tányért, és ügyelve arra, hogy az elöbb kiöntött levesbe el nem csusszon. Egyszer csak meglátta Martináékat.

- Miért te osztod a levest? - kérdezte Martina.

- Majd mindent elmondok, ha kész leszek és visszamehetek a szobába.

A két lány egyszerre bólintott és elmentek a sorból, hogy a többiek is elvehesség az ebédet. A lányok gyorsan megették a levest. Hanna egyszer csak azton vette magát észre, hogy egyedül van az ebédlőbe. Már mindenki megette, és felment. Még a konyhás is kisurrant. A kislány egyedül maradt a sok tányérral. Belepakolta a nagy dézsába. A fiúk még nem jöttek, ezért Hanna nekilátott a mosogatásnak. De gyorsan abba kellett hagynia, mert a fiúk csoportokba verődve szállingoztak le. Hanna csak osztotta és osztotta az undorító levest. A szeme ide oda járva kereste köztük Olivért. Egyszer csak öt fiú jöttbe nagy nevetések közepedte az ebédlőbe. Tizenöt év körüliek lehedte, magas, erős fiúk. Odamentek a pulthoz. Az a fiú amelyik középenjött odaszolt Hannának.

- Hé, kislány te vagy itt az új konyhás? Mert ha igen akkor minden pillanatomat itt fogom tölteni - és összenézett a többivel akik felnevettek.

Hanna nem válaszolt, csak méllyen belenézett a fiú sötétkék szemeibe, aki már megint nyitni akarta a száját, de akkor betoppant a konyhás kövéralakja. A fiúk mindha megijedtek volna tőle, úgy spuriztak az egyik aztalkoz, hogy egy alacsony szőke fiút majdnem fellöktek. Olivér nem jött. Hanna kétségbe esve nézett az ajtó irányába. Már minden fiú befejezte az evést. Mindenki visszahozta az ételt. Az öt fiú maradt utoljára. Ők is befejezték és amikor vitték vissza, Hannára rákacsintott a kék szemű fiú, és aztán felnevetett. A konyhás azt hitte, hogy már mindenki evett ezért felállt és kifelé készülődött.

- Mosogass el, és nehogy elfelejts felmenni a nevelőnőhoz! - mondta és rácsapta Hannára az ajtót. A kislány odament a pulthoz és elkezdte a dézsába pakolni a tányérokat. Ajtónyitást hallott. Megfordult, hogy megnézze, hogy ki az. Kihajolt a pulton.

- Olivér - mondta Hanna elhaló hangon, és a szájához emelte a kezét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: 12. fejezet
Az én könyveim - © 2008 - 2024 - azenkonyveim.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat