Az én könyveim

Ez egy kaland regény lesz. Bár ez az első könyvem amit írok, remélem fogok még mutatni nektek még könyveket. Remélem tetszeni fog.

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

11.

Hanna egy sötét szobában állt. Egyszer csak egy zongora hangja törte meg a csendet a szobában. Hanna megpördült, és a sarokban a hatalmas hangszeren az édesanyja játszott.

 - Anya? - kérdezte Hanna inkább magától.

A lány rohanni kezdett felé, de mikor odaért, a zongora eltünt az édesanyjával együtt. Ekkor egy hegedű hangját hallota meg a háta mögött. A lány megfordult és édesapját látta hegedülni. Hanna most nem kérdeztett tőle semmit, nem rohant. Azt hitte hogyha lassan közeledik felé, akkor nem fog eltünni. De mikor elért szintén eltünt mint az édesanyja. mikor ő is eltünt Hanna sírni kezdett. A sírás közben minden elsötétült előtte és egy ismerős jelenete látott. Látta magát és Lédát, ahogy kisgyerekként szalad ki a befagyott tó elé. Karácsonyra szép csillogó üveggólyót kaptak. Mind a ketten hármat-hármat. Mikor a tópartra értek, elkezdték a parti jégen egymásnak gurigatni a játékot. De Léda úgy gondolta, hogy a tón csúszósabb a jég.

 - Hanna, tudod mit csináljunk?

 - Mit? - kérdezett vissza a kislány.

 - Játsszuk azt, hogy egy picit beljebb megyünk, kijelölünk egy helyet, és versenyzünk, hogy ki tudja messzebb gurítani a golyót.

 - Jó! - kiáltott fel Hanna.

 A két kisgyerek ráált a fagyos jégre. Láda jól gondolta: a tón tényleg jobban lehetett csuszkálni. Egy kicsit gurigatták az üveggolyókat. Mindig messzebb és messzebb mentek. A végén már csak csúszkáltak a jégen. Egyszer nagyot roppant a jég Léda alatt.

 - Hanna, segíts! - kiáltotta kétségbeesetten a lány.

 - Léda ne mozdulj! - mondta ijedten Hanna - Szólok anyának!

 - Ne, Hanna ne hagyd itt! - mondat Léda síros hangon.

- Akkor add a kezedet! - nyújtotta Hanna a kezét Léda felé.

 Lédának egyet előre kellett lépnie. Ekkor megint roppant a jég. Léda alatt beszakadt a jég, és a lányt ellepte a fagyos víz.

 - Léda! - sikított fel Hanna. - Anya, apa! Anya!!! Léda! Gyerünk, gyere már fel! - kiáltott fel Hanna, és elkezdett zokogni.

 A nagy kiabálásra kiszaladtak a szülők a házból.

 - Hol van Léda?! - kérdezte az édesanya olyan hisztérikus hangon, hogy még Hanna is megijedt az anyukájától, aki abban a pillanatban a havas földre rogyott és zokogni kezdett.

 - Hanna gyere onnan! - kiabált az édesapja a kislányának.

 Hanna nagyon lassan elindult. Nem akarta ott hagyni azt a repedést. Minden lépésénél hátrafordult. De nem. Még a könnyes szemén keresztül is tisztán látta, hogy nem mozdul semmi. Mikor kiért a partra az édesapja magához szorította, de elfordult, hogy a lánya nehogy lássa a szeméből kicsorduló könnyeket.

 Hanna előtt hirtelen elsötétedett minden, de azt még látta, hog az anyukája odamegy hozzájuk, de aztán teljesen elsötétedett előtte minden.

 - Hanna, Hanna - hallotta a kislány de nem tudta, hogy honnan jön - Hanna!!

 A kislánynak felpattant a szeme.

 - Hanna kelj fel lassan hét lesz! Már csengettek is - mosolygott rá Martina.

 - Minek csöngettek? - kérdezte álmosan a lány.

- Ez az ébresztő csengő. Nem tudom, hogy hogy nem ébredtél rá fel, mert ez a leghangosabb. Talán álmodtál valamit? - kérdezte Martina.

- Igen. Láttam édesanyámat. Aztán édesapámat. Végül...

- Végül? - kérdezte kíváncsian Aliz.

- Végül láttam ahogyan az ikertestvérem meghalt - mondta síri hangon Hanna - De ti álmodtatok valamit?

- Én nem - mondta Aliz.

- Én sem.

Hanna bólintott.

- Akkor ágyazzunk be - utasította a többieket Martina.

A három lány némán ágyazott. Mikor befejezték leültek az ágyra.

- Mikor megyünk reggelizni? - kérdezte Hanna a lányoktól.

- Fél nyolckor - mondta Aliz.

- Jó.

A lányok még elbeszélgettek egy kicsit, amikor csöngettek. 

- Mehetünk enni?