Az én könyveim

Ez egy kaland regény lesz. Bár ez az első könyvem amit írok, remélem fogok még mutatni nektek még könyveket. Remélem tetszeni fog.

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

Mikor Martina becsukta az ajtót, és leült az ágyra, elkezdett mesélni.

 - Fodor kisasszony az intézmény felügyelője. Egyedül ő felügyel a gyerekekre. Nem fogad el senkitől se segítséget. Na, szóval az van, hogy az első napon mindenkivel nagyon aranyos. A második napon pokollá teszi az életedet. A harmadik napon ugyanúgy fog utálni mint az összes többi itt lévő gyereket. Csak a holnapot kell valahogy kibírnod - mondta szomorú mosollyal az arcán Martina.

- Azt hogy érted, hogy pokollá teszi az életed? - kérdezte halkan Hanna.

- Például veled söpörteti fel az egész házat, aztán felmosatja, neked kell mosogatnod. De ez még a jobb fele. Hallottam már sokkal rosszabbat is. De ezt semmi nem bizonyítja, hogy igaz. És ha nem csinálod meg azt amit kér, akkor levisz a pincébe, és ott elvileg van egy elkerített rész és oda bezár egész éjszakára. Én még nem voltam bezárva, de azt mondják, hogy utána egész itt töltött életedben pikkelni fog rád.

 - Hány évesek vagytok? - érdeklődött Hanna.

 - Én 14, Martina meg 16 éves - mondta Aliz - És te?

- Én 13.

 Egyszer csak egy csöngő ütötte meg a fülüket.

 - Ez mi volt? - kérdezte meg Hanna.

 - A fél hetes csöngő. Vacsora van - mondta Martina.

 - A fiúkkal együtt megyünk vacsorázni? - kérdezte Hanna.

 - Nem, ők hétkor mennem le az ebédlőbe.

 - Értem.

 - Na gyertek menjünk.

 A három lány együtt kiment az ajtó a folyosóra. Már a többi szobából is jöttek ki. Mindenki a lépcső felé igyekezett. A rengeteg lány mind egyforma ruhába boldogan szaladt az ebédlőbe. Csak egy nem volt vidám, csak egy nem rohant a többivel. Hannában egy elmondhatatlan érzés keringett. Még sosem érzett ilyet. Haza akart menni, vissza, messze innen erről a hitvány városból, ami ennyi szomorúságot okozott neki. Egyszer csak megállt.

  - Nem jössz Hanna? - kérdezte Aliz.

Hanna nem mozdult. Martina odament hozzá.

 - Valami baj van?

 A kislány megmakacsolta magát és nem válaszolt. Maga elé nézett. Valahol messze járt.

 - Hanna?!

 A kislány feltekintett.

 - Haza akarok menni - mondta hisztérikusan Hanna.

 Martina megölelte Hannát. Nem szólt semmit, de a kislány tudta, hogy neki is nagyon fáj.

 - Na most már menjünk mert megeszik előlünk a kaját.

 Hanna bólintott. Szépen lassan elindult.  

 Az ebédlőben nagy volt a hangzavar. Mindenki éhes volt, és az ügyesebbek két tányérral is el tudtak venni a tejbegrízből. Hannáéknak még jutott szerencsére ebből a nem laktató ételből. Leültek egy asztalhoz. Hanna most már jobban szemügyre tudta venni az étkezőt. Egy sárga aprócska kis helyiség volt az alaksorban. 

 A lányok szépen megették a vacsorát és visszamentek a szobájukba. Hanna még mindig szomorú volt. De szerencsére nagyon ügyes tetette.

- Figyelj, neked mutattuk hogy hol lehet mosakodni? - kérdezte Martina.

Hanna megrázta a fejét.

 - Akkor gyere.

Martina felállt és az ajtóhoz ment. Hanna utána sietett. A lány kinyitotta az ajtót és egy nagyon pici szoba tárult elé, ahova három gyerek éppen befér. A sarokban egy dézsa állt. Martina észrevehette Hanna arcán a fintort.

 - Nem ehez voltál hozzászokva, mi? - kérdezte viccelődve Martina.

 Hanna nem válaszolt. Valahogy most nem volt kedve a viccelődéshez. A lány ezt észre is vette, és utána rögtön bocsánatot kért.

 - Bocsáss meg nekem!

- Én nem haragszok rád.

 Egyszer csak egy éles csöngetés ütötte meg a fülüket. Úgy látszik a fiúk mentek vacsorázni. Hanna az ajtóhoz szaladt és a folyosón végigrohant a lépcsőkhöz. A rengeteg fiú rohant lefelé a lépcsőn. Mikor már egyre ritkábban jöttek lefelé, Hanna meglátta Olivért a lépcsőfordulóba.

 - Olivér! - kiáltott Hanna, és szaladni kezdett felfelé a lépcsőn. Olivér boldogan mosolygott vissza rá.

 - Szia Hanna! - köszönt neki vissza a fiú, de a vége inkább kérdésnek hangzott mert a lány váratlanul megölelte.

- Jaj bocsi nem akartam, hogy lemaradj a többiektől! Menj vacsorázni. Jó étvágyat, szia! - köszönt el tőle Hanna.

 - Jó de ha megvacsoráztam rögtön megyek hozzád! Melyik szoba a tiétek? - kérdezte Olivér.

 - A 11-es.

- Jó akkor majd jövök, szia!

 - Szia.

  Hanna megfordult és a szobájuk felé ment. A fiú még sokáig nézett utána, de amikor látta, hogy Hanna befordul, gyorsan lement a lépcsőn, hogy a lány nehogy meglássa, hogy őt nézi.

Hanna visszament a szobájába.

 - Hol voltál? - kérdezte Aliz.

  - Csak kimentem, mert a fiúk most jöttek le és közöttük volt az, akivel jöttem.

  - Értem.

  A lányok ezután beszélgettek, amikor Hanna hallott valami halk kaparászást az ajtó felől. Hanna rohant az ajtóhoz kinyitni. Olivér ott állt az ajtóban.

  - Szia! - mondta Hanna ragyogó arccal.

  - Szia Hanna! Beszelhetünk kint? - kérdezte a fiú.

 - Persze - Hanna becsukta maga mögött az ajtót - Igen?

- Neked is mondták a nevelőnőt?

- Igen, mondták - mondta a lány szomorúan.

 -Jó, akkor a holnapi nap nem lesz egy álom.

 - Hát nem. De neked melyik a szobád? - érdeklődött Hanna.

 - Az 15-ös. Egy fiúval vagyok. Ő is ma jött.

 - De akkor honnan tudod, hogy milyen a nevelőnő? - kérdezte Hanna.

 - A mellettünk lévő fiúk meséltek róla.

 - Értem - mondta Hanna szomorúan, de nem Fodor kisasszonytól félt.

 - Mi a baj? - kérdezte a fiú.

 - Mi lesz Bukfenccel kinn, teljesen egyedül?  -kérdezte Hanna olyan szomorúsággal a szemében, hogy a fiú szíve összefacsarodott.

 - Nem lesz semmi baja - vigasztalta Olivér.

 Hanna erre már nem reagálhatott, mert egy csengő ütötte meg a fülét. A csengővel egy időben Martina kivágta az ajtót és elkezdte befelé ráncigálni Hannát.

 - Hé, miért rángatsz? - kérdezte a kislány.

 - A vacsorák utáni csengő azt jelenti, hogy Fodor kisasszony minden szobába benéz és ha nem talál ott valakit a helyén akkor annak rossz vége lesz - hadarta gyorsan Martina.

 - Akkor menj, siess! - utasította Hanna Olivért.

 - Jó, szia...sztok - köszönt el a fiú és már rohant is.

 Mikor Olivér eltűnt a felfelé vezető lépcsőfordulóban, Fodor kisasszony megjelent a másikban. De ezt már Hannáék nem láthatták, mert mikor Olivér eltűnt rögtön becsukták az ajtót.

 - Gyorsan ülj le! - mondta Aliz a kislánynak.

 - Miért még állni se szabad? - kérdezte Hanna szenvtelenül.

- Inkább legyünk óvatosak. Te még nem ismered Fodor kisasszonyt.

- De...- Hanna nem tudta befejezni, mert Martina közbeszólt.

 - Hanna ne veszekedj, ülj le! - mondta a lány ellentmondást nem tűrő hangon.

 Hanna alig, hogy leült nyílt az ajtó, és Fodor kisasszony feje jelent meg

- Hát itt van az a tündér! - mondta Hannának behízelgő hangon a fiatal nő - Holnap majd le tetszel jönni és akkor megvarratjuk a ruhádat, jó? - kérdezte a nő még mindig bájjal a hangjában - Most estére a lányok biztos kölcsönadják a kinőtt ruhájukat, ugye Martina?

- Igen asszonyom! - mondta tisztelettudó hangon a lány és már ugrott a szekrényhez, hogy keressen egy régi göncöt.

 - Na én csak ennyit akartam mondani. Akkor holnap várlak. Jó éjszakát lányok! - köszönt el negédesen Fodor kisasszony.

 A lányok az este hátralevő részében megmosakodtak és aludni mentek. Hanna még sokáig virrasztott, idegen volt neki minden. Éjfél körül végre álom jött a szemére és elaludt.